2012. február 25., szombat

végig megpróbáltam bemagyarázni magamnak, hogy ő az, aki nem bír túllépni. közben meg én vagyok az, aki nem tudom elengedni. 




2012. február 11., szombat

01,31,
"arra vágytam most, hogy ne csak rúgjam a labdát, hanem kívülről is nézzem vágyakozva."{Ottlik Géza. Iskola a határon.}
egy hete. 
én sem akartam senkit keresni a helyére... de aztán jött (név nem meghatározott) és már nem is érdekelt, hogy hol volt az a hely. nem volt kit pótoljon.
A. mondta.  
csak a magányos emberek írnak. ( de a státus változik ha valaminek véget szakítasz? )
tegnap. este. 
igen, vannak nagy kibékülések. de amíg a makacsság nagyobb az akaratnál nincs miről beszélgetni.
ma. hajnalban. 
a kényszerű-őszinte kézmozdulatok burkolta áhított vágy.
ma. 18:41.
"Tudom, hogy vége lesz
Tudom, hogy vége van
Már akkor vége volt
Amikor beláttam, hogy:
Igazad volt, igazad van
Na ezt izzadtam ki magamból
Itt van, látod itt van
Nehéz volt, de most már könnyű
Szar lesz, de az is gyönyörű,
Ahogy elmész, nyugodtan menjél."(Kiscsillag)

2012. február 4., szombat

elegem van a romantikus filmekből.
mindig eszembe juttatják azt, amit ennél jobban már nem cseszhetek el.
és azt, hogy lefulladt az autóm ennél a pontnál és az aksi annyira lemerült, hogy innen egy jó ideig nem mozdulok. 
a lükverc nem megy... és a szívem majd meghasad minden áldott nap látni, hogy a többi autó hogyan szárnyal. különösen egy autó, akinek a sofőrje búskomor lett mióta megkarcolta az én autómat.
de mi után meghúzattam az autómat úgy döntött, hogy a márka nem passzol.
azóta a száguldozás is abba maradt a porscheval.

2012. február 2., csütörtök

"de aztán ennyiben maradtunk: a mosolygás soha-félbe-nem- hagyott kezdőpillanatánál."