van benne realitás. kérdés, hogy mire élezzük ki. vagy csak a mi génjeinkbe lenne valami rosszul belekódolva? vagy csak védekezünk a csalódásokkal szemben? vagy csak keressük a legjobbat?- itt a hiba. itt lép színre az önző.
"ou, te csak játszol velem..."
végkövetkeztetés persze nincsen, ahogy abszolút igazság sincs.
Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk. De októberben nagyon félünk. Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.
Gyümölcsök helyett kis szobánkban a polcokra meséket rakunk, duruzsoló, piros, érett meséket: fehér időkre kellenek.
Gondjainkkal megtömjük a kályhát, - hiszen annyi van, annyi van! - rövidke négy hónapig, öt hónapig bizton eltartanak.
Vacogva megcsókoljuk egymást. Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt húzunk magunkra takarónak: Téli álomra térünk.
2012. október 25., csütörtök
2012. október 23., kedd
a kitartást tudni kell gyakorolni.türelemmel teletűzdelve.
2012. október 20., szombat
őszinteség felém-feléd és bizonyosság (adás-vevés) ez a hosszú kapcsolat titka.
(...)Henry was a great fellow for books. He did not read many nor did he possess above halftime and at any odd time in London; the quantity with which he was on nodding terms was amazing. By his clean neat handling of them and by his nice choice of phrase when discussing them with one or another bookseller you would have thought that he had taken his pap with a tome propped before his nurse's bosom. But you would have been quite wrong. That was only Henry's way with everything he touched or said. That afternoon it was an anthology of English poetry, and he turned over the pages until a title struck his eye:
Something Childish but very Natural
Had I but two little wings,
And were a little feathery bird,
To you I'd fly, my dear,
But thoughts like these are idle things,
And I stay here.
But in my sleep to you I fly,
I'm always with you in my sleep,
The world is all one's own,
But then one wakes and where am I?
All, all alone.
Sleep stays not though a monarch bids,
So I love to wake at break of day,
For though my sleep be gone,
Yet while' tis dark one shuts one's lids,
And so, dreams on.
(...)
igazából saját magamtól félek.
még akarom védeni magam tőle.
és őt is.
"A fiúk nem igazán ismerik a "hisztinyelvet". Pedig annyira egyszerű. Mindig pont az ellenkezőjét kell csinálni, mint amit mondunk. Ha azt kérem, ne hívjon, elvárom, hogy hívjon. Ha azt mondom, haza akarok menni, egyébként nem akarok. Ha azt mondom semmi bajom, egyértelmű, hogy nagyon is van baj. De ezt nem mindenki tudja. Így hiába ültem a babzsákfotelemben, a mobilomat szorongatva, nem szólalt meg."
Félsz tőlem, mert beléd ívódtam.
a szád: a szám, kezed: kezem-
és érzed, percről percre jobban:
benned, ha sírsz, én könnyezem.
Ó, hasztalan dobbant a lábad,
s hiába morcolod szemed-
eszed úgyis hiába lázad:
örökre megsebeztelek.
-Végh György-
2012. április 30., hétfő
2012. április 26., csütörtök
" Ki feszül föl a szivárványra? (...)
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket? (...)
s ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?"
(Nagy László)
2012. április 21., szombat
teljesen betölt. mégis marad hely mindennek.
furcsa érzés...
bizsergető.
jól eső.
A szerelem nem törődik az áldozatokkal. Azzal sem törődik, hogy mi illik... mi nem... a szokásokkal sem törődik... a társadalmi szokásokkal (...). A szerelem még magával a szerelemmel se törődik! Azt akarja, amit akar, és pont!
Amikor kezdtem az iskolát abban a pillanatban beleszerettem, de nem tudtam vajon ő szeret engem. Elmentünk 3-om napra az osztályal erdeiiskolába: Borszékra. Nem tudom ott vagy Szovátán vallotta volna be hogy szeret, de én igen, még most is, de hiába mert csak vak vagyok mert nem is szeret engem így lett a szerelmem vak.
01,31,
"arra vágytam most, hogy ne csak rúgjam a labdát, hanem kívülről is nézzem vágyakozva."{Ottlik Géza. Iskola a határon.} egy hete.
én sem akartam senkit keresni a helyére... de aztán jött (név nem meghatározott) és már nem is érdekelt, hogy hol volt az a hely. nem volt kit pótoljon. A. mondta.
csak a magányos emberek írnak. ( de a státus változik ha valaminek véget szakítasz? ) tegnap. este.
igen, vannak nagy kibékülések. de amíg a makacsság nagyobb az akaratnál nincs miről beszélgetni. ma. hajnalban.
a kényszerű-őszinte kézmozdulatok burkolta áhított vágy. ma. 18:41. "Tudom, hogy vége lesz Tudom, hogy vége van Már akkor vége volt Amikor beláttam, hogy: Igazad volt, igazad van Na ezt izzadtam ki magamból Itt van, látod itt van Nehéz volt, de most már könnyű Szar lesz, de az is gyönyörű, Ahogy elmész, nyugodtan menjél."(Kiscsillag)
2012. február 4., szombat
elegem van a romantikus filmekből.
mindig eszembe juttatják azt, amit ennél jobban már nem cseszhetek el. és azt, hogy lefulladt az autóm ennél a pontnál és az aksi annyira lemerült, hogy innen egy jó ideig nem mozdulok.
a lükverc nem megy... és a szívem majd meghasad minden áldott nap látni, hogy a többi autó hogyan szárnyal. különösen egy autó, akinek a sofőrje búskomor lett mióta megkarcolta az én autómat.
de mi után meghúzattam az autómat úgy döntött, hogy a márka nem passzol.
azóta a száguldozás is abba maradt a porscheval.
2012. február 2., csütörtök
"de aztán ennyiben maradtunk: a mosolygás soha-félbe-nem- hagyott kezdőpillanatánál."
2012. január 29., vasárnap
2012. január 24., kedd
nem értem miért kell mindent túldramatizálni.
és miért csinál mindenki szappanoperát az életéből.
túl-zás.sss.