a kislány,

akivel madarat lehetett volna fogatni

egyszer csak toronyba (k)öltözött

és nem volt öröme

többé.

explicit disszonancia.

"mi az amire vágysz..."

a nők a gyarlók => a férfiak az áldozatok.

van benne realitás. kérdés, hogy mire élezzük ki. vagy csak a mi génjeinkbe lenne valami rosszul belekódolva? vagy csak védekezünk a csalódásokkal szemben? vagy csak keressük a legjobbat?- itt a hiba. itt lép színre az önző. 

"ou, te csak játszol velem..."

végkövetkeztetés persze nincsen, ahogy abszolút igazság sincs.

Dsida. Zúg az őszi szél.

Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk.
De októberben nagyon félünk.
Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk
s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.
Gyümölcsök helyett kis szobánkban
a polcokra meséket rakunk,
duruzsoló, piros, érett meséket:
fehér időkre kellenek.
Gondjainkkal megtömjük a kályhát,
- hiszen annyi van, annyi van! -
rövidke négy hónapig, öt hónapig
bizton eltartanak.
Vacogva megcsókoljuk egymást.
Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt
húzunk magunkra takarónak:
Téli álomra térünk.