Close the door.

/Nem tudom kimondani. Elmondani sem tudom. Senki sem értené amúgy sem...
Egész furi érzés. Én érzem, tudom de... áhh. ki nem tudom mondani. Olyan, mintha én éreznék valamit, sőt értem is, de nem bírom kiadni magamból, elmondani, hogy más is megértse. akármiről legyen szó. kaptam egy részt a világból, az egész világot kaptam és ki akar törni belőlem a felismerés, de nem bír kitörni, lappang és csak sejtet.

/áhh. én nem rétem egyesek hogy bírják. erősek? én is erős vagyok. lófaszt vagyok.akkor miért vagyok most így. hogy vagyok képes magamat ennyire leamortizálni?! hihetetlen... miért van irányomban ennyi negatív gondolat, és kifele meg túl pozitív. oooké. akkor ezután már csak az vár, hogy ne kényszerítsem magam arra, hogy mások " biztatásaiból" táplálkozzam, hanem befele is legyek pozitívabb és igen. ennyi. :)
Atyaúristen... milyen furcsa. így leírva is már megnyugtatott. és megszabadult a gyomrom valamiféle fura görcstől...

/ És elegem van a hülye jótanácsokból, abból hogy folyton dicsérgesennek!?
nem kell most senki. semmi sem kell. csak kicsit jó lenne végre egyedül lenni, hogy le tudjam tisztázni magamba ezt a sokmindent. többet kellene gondolkoznom. nem csak így simán, mert azt csinálom mindig. így olyan mintha senki lennék a sok ember közt. csak úgy vagyok. mindenkivel beszélek de igazából nem is érdekli őket, hogy mi van. a megszokás nagy úr!

/ most semmi másra nincs szükségem, csak arra, hogy megölelhessem. sokáig. hosszan.
hogy megnyugodjak, szükségem van arra a biztonságra.

/ meg amiről nem merek beszélni. nem merek?... tényleg nem merek? nem lehet, hogy csak... nem. nem lehet. egyszerűen csak NE akadjak fenn minden apróságon. ez kellene. de ez nem lesz. azért nem lesz, mert nekem az apróságok teljesítik ki az életemet, ők adják a színt a szivárványba.