Volt egy lány, aki nagyon szerette a cipőket. Ő volt az egyetlen ismerősöm, aki bár lefele nézett az utcán járás közben, nem lekonyult orral tette azt. A cipők után ítélt, a'szerint barátkozott.
Egy nap, amint az utcán sétált felpillantott az egyik kirakatba, ahol a világ legszebb cipőjét pillantotta meg, amit eddig látott! Tekintete annyira rátapadt a kirakat üvegére, hogy azon kapta magát, hogy teljes testtel az üvegnek feküdt. Közben arra is rájött, hogy nem homályosodnak a cipő körvonalai, sőt nem is menekül előle! Csupán csak ő homályosította be az ablaküveget a szapora lélegzetvételeivel.
"Elég volt a nézelődésből! Nyomás be és vedd meg!"- mondta a belső hang, amely mindig cselekvésre késztette őt. Most is, mint mindig szintén hallgatott rá. Bement. Bekérte a cipőt és felpróbálta. Megmámorosodva dugta bele a lábát, talán... még meg is remegett egy másodpercre. Nagy volt. Három számmal nagyobb.
"Ez nem a te napod..."-szólalt meg ismét a belső hang. De ő összegyűrte képzeletben, aprócska papírgalacsint formált belőle és célzott: sikerült, betalált a kukába. Aztán visszapillantott a cipőre és... mintha rá mosolygott volna. Varázslatos mosolya volt... Nem bírt ellenállni neki, azonnal megvásárolta.
Aznap az történt vele, ami még eddig soha: emelt fővel és fülig érő mosollyal ugrándozott hazáig. Ahogy hazaért a cipőt az éjjeliszekrényre illesztette és úgy vigyázott rá, mintha valami felbecsülhetetlen kincs lenne. Semmi hibája sem volt a cipőnek, egyszerűen tökéletes volt... Másnap, ahogy felkelt ismét a lábára húzta és tökéletesen passzolt... Egész nap a lábán volt, egy percre sem húzta le.
Szinte már beleszeretett...
"Ez egy varázscipő"- állapította meg a belső hang a második napon.
És valóban varázscipő volt: teljesen megváltoztatta a lány életét, mintegy feltöltötte, felvillanyozta, sokkal boldogabbá tette.
Amikor aztán kiszakadt a sarka akkor sem húzta le a lábáról, bár a szíve hasadt meg érte...
2011.05.29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése