végre.

aZút.

utaz'som felénél. álmosan. holnap reggel 10 fele aztán eldől a végeredmény. megérkezünk.
élvezem. szép Sztgyörgy. főleg a park...
holnap Bukarest.
elválik.
:)

átlényegíti?!

A szokásos cécó. Csak kevésbé átlényegülten.
De tisztában vagyok vele, hogy az én hibám is volt csak azt nem értem miért nem éreztem bűntudatot miatta. Tény hogy amikor bocsánatot kértem a sírás folytogatott, de megálltam.
Azért szép volt...
DE hiányzott az a rajongás, ami az elmúlt években a hatalmába kerített... Olyan átlagos boldogság volt. Olyan mindennapi és ez szar volt.
Aztán jött az angyal. bontogatás. woaaa. meg minden. örültem neki, mert jelképes volt. egyrészről nem lepett meg. várható volt! másfelől meg qva jól esett! szükségem volt a Kishercegre, úgy érzem. :)
Aztán éneklés a két kisebb tesómmal. Szomszédok. Faggatózás. suli. tanulás egyetem. foaaa. jó volt. de nem volt szükségem rá. AKKOR nem. az utolsó "szomszédasszonnyal" viszont jót beszélgettem. pesztráltam a 3 hónapos lányát. na arra NAGYON szükségem volt! ahogy mondott nekem. és mosolygott. olyan sunyin féloldalasan- bár számára sokat nem jelenthet- de számomra abban a pillanatban rengeteg minden volt!
Aztán itthon. olvasás. 12-ig. aztán találkozás a lányokkal. "sék áp de heppinessz". ropogósan kacagás. mosolyog. vidámság. fél órát ülni mindenhol minimum! aztán a ködben elbújva 3-kor hazasétálni. és aludni.
Végkövetkeztetés: minek??! szép volt! :)

''rándulás.

Nem akartam nekiindulni Pricskének. Aztán... mégis belevágtam.
Talán... csak a sok ismeretlen arc miatt döntöttem el, hogy nincs értelme elmenjek.
Nos ott voltunk. Gyalogoltunk. Beszélgettünk. És fantasztikus volt. :)
Tetszett, hogy beszélgethettem olyan emberekkel, akikkel addig még sosem. Tetszett, hogy beszélgethettem velük normális dolgokról, amiknek számomra van értelmük.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már a kilátásért megérte! Megérte de csak azért IS. :)
Olyan volt a völgy, mintha lent egy másik világ lenne. Full ködben volt. És nagyon szép volt.
Szerettem, hogy néha egyedül sétálhattam a gondolataimmal. És rájöttem arra vele kapcsolatban, hogy nem értem őt. Tehát semmit nem értek. Tehát nem tudok semmit. Aztán este fény derült RÁ. És... nagyon kéne utáljam, de nem megy. Még "forró az egész"- vagymi.
Tetszett, hogy incselkedhettem. Hogy komoly lehettem. Hogy kacaghattam. Hogy elmélyülhettem. Hogy leéghettem. Hogy megdöbbenhettem. Hogy ellenszenvet is érezhettem.
A végén aztán az elmélyült beszélgetésem után a nagyfőnökkel már nem volt olyan jó kedvem. visszatért a régi nyugodtság- semmi- lehangoltság, amit lent éreztem egy ideje. lehet csak éreztem, hogy visszajutok. :P
Aztán olyan szép volt a város. :)
Sokáig tudtam volna nézni. de részleteiben nem érdekelt csak úgy egyben. gyönyörű!
aztán hazafele arra gondoltam, hogy lentről milyen csúf a köd...

'rzés.

azt kéne, hogy mondjam, hogy zavar, hogy nem én találtam ki. de nem. örülök hogy én találtam meg! :) :
"Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi."

Total eclipse of the heart -Bonnie Tyler-