Nem akartam nekiindulni Pricskének. Aztán... mégis belevágtam.
Talán... csak a sok ismeretlen arc miatt döntöttem el, hogy nincs értelme elmenjek.
Nos ott voltunk. Gyalogoltunk. Beszélgettünk. És fantasztikus volt. :)
Tetszett, hogy beszélgethettem olyan emberekkel, akikkel addig még sosem. Tetszett, hogy beszélgethettem velük normális dolgokról, amiknek számomra van értelmük.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már a kilátásért megérte! Megérte de csak azért IS. :)
Olyan volt a völgy, mintha lent egy másik világ lenne. Full ködben volt. És nagyon szép volt.
Szerettem, hogy néha egyedül sétálhattam a gondolataimmal. És rájöttem arra vele kapcsolatban, hogy nem értem őt. Tehát semmit nem értek. Tehát nem tudok semmit. Aztán este fény derült RÁ. És... nagyon kéne utáljam, de nem megy. Még "forró az egész"- vagymi.
Tetszett, hogy incselkedhettem. Hogy komoly lehettem. Hogy kacaghattam. Hogy elmélyülhettem. Hogy leéghettem. Hogy megdöbbenhettem. Hogy ellenszenvet is érezhettem.
A végén aztán az elmélyült beszélgetésem után a nagyfőnökkel már nem volt olyan jó kedvem. visszatért a régi nyugodtság- semmi- lehangoltság, amit lent éreztem egy ideje. lehet csak éreztem, hogy visszajutok. :P
Aztán olyan szép volt a város. :)
Sokáig tudtam volna nézni. de részleteiben nem érdekelt csak úgy egyben. gyönyörű!
aztán hazafele arra gondoltam, hogy lentről milyen csúf a köd...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése