Hó. Bucsin. Snowboard. Napfény.

hiány.

elvarázsol.

Sun.

csak egy pillanatra bóbiskoltam el. esküszöm, csak egy egészen ici-picit. egy pindurit. oly lágyan simogatott a napfény...
először a füzet fölött simogatta meg a bőröm. elvarázsolt.
aztán az arcomat kezdte el csiklandozni.
letettem a fejemet az ágy puha takarójára és éreztem, figyeltem minden rezdülését.
elvitt. átsuhant velem egy másik világba.
gyönyörű világ volt. óriási virágokkal. lágy szellő simogatással. zöld fákkal. kíváncsi, játékos fűszálacskákkal. kacagással. csilingeléssel. szépzenével. vele...
aztán más is csilingelt, és ez már kevésbé volt kellemes. kulcscsengés. egy ifjú kicsi lány kezében. nem volt rossz érzés a visszatérés a világból. ugyanabba a csodába ébredtem.


és már le is ment a nap...
majd holnap!

Hazugság?(!)

Egy fél órát az életedből... életetekből. de azt hiszem többet nem kérem. úgysem látom már értelmét. fölösleges. akármit mondok úgyis leszarja. és ez fáj.


"saját búját sose mondja, merthogy neki nincsen gondja."

várom már azt a hét szünetet. nekem szünet lesz. végre lesz időm valamire. nem kell rohangásszak. minden reggel fáradtan keljek. szünet.
és.. most tényleg érzem azt, amit mindig mondanak, hogy egyszer tényleg belefárad az ember abba, ha ennyi mindent csinál. egyszer összegyűlik. nekem most összegyűlt, de nem fáradtam bele.

15-31.

messzemenőleg a legjobb gólarány! :)

Volt már rosszabb is.

Néha jó lenne beülni egy ilyen szép szobába. hangulatfény, tea meg minden. olyan megnyugtató... és lehet aludni... aludni...

szeretnék elfordulni tőle. és vissza sem nézni. többet nem látni. pedig még egy és fél év- úgy látszik ez a sorsom, hogy veszekedjek vele és összemérjük makacsságunkat.

ez a hét is hihetetlen volt. lassan én is már csak az ablakba kapaszkodhatNÉK. lehet hogy összerogyok a hét végére és az ablak aljáról is szemlélhetem a világot. lehet, hogy ez a hűlés fog legyűrni. de kibírom szerintem, volt már rosszabb is.