végre.

aZút.

utaz'som felénél. álmosan. holnap reggel 10 fele aztán eldől a végeredmény. megérkezünk.
élvezem. szép Sztgyörgy. főleg a park...
holnap Bukarest.
elválik.
:)

átlényegíti?!

A szokásos cécó. Csak kevésbé átlényegülten.
De tisztában vagyok vele, hogy az én hibám is volt csak azt nem értem miért nem éreztem bűntudatot miatta. Tény hogy amikor bocsánatot kértem a sírás folytogatott, de megálltam.
Azért szép volt...
DE hiányzott az a rajongás, ami az elmúlt években a hatalmába kerített... Olyan átlagos boldogság volt. Olyan mindennapi és ez szar volt.
Aztán jött az angyal. bontogatás. woaaa. meg minden. örültem neki, mert jelképes volt. egyrészről nem lepett meg. várható volt! másfelől meg qva jól esett! szükségem volt a Kishercegre, úgy érzem. :)
Aztán éneklés a két kisebb tesómmal. Szomszédok. Faggatózás. suli. tanulás egyetem. foaaa. jó volt. de nem volt szükségem rá. AKKOR nem. az utolsó "szomszédasszonnyal" viszont jót beszélgettem. pesztráltam a 3 hónapos lányát. na arra NAGYON szükségem volt! ahogy mondott nekem. és mosolygott. olyan sunyin féloldalasan- bár számára sokat nem jelenthet- de számomra abban a pillanatban rengeteg minden volt!
Aztán itthon. olvasás. 12-ig. aztán találkozás a lányokkal. "sék áp de heppinessz". ropogósan kacagás. mosolyog. vidámság. fél órát ülni mindenhol minimum! aztán a ködben elbújva 3-kor hazasétálni. és aludni.
Végkövetkeztetés: minek??! szép volt! :)

''rándulás.

Nem akartam nekiindulni Pricskének. Aztán... mégis belevágtam.
Talán... csak a sok ismeretlen arc miatt döntöttem el, hogy nincs értelme elmenjek.
Nos ott voltunk. Gyalogoltunk. Beszélgettünk. És fantasztikus volt. :)
Tetszett, hogy beszélgethettem olyan emberekkel, akikkel addig még sosem. Tetszett, hogy beszélgethettem velük normális dolgokról, amiknek számomra van értelmük.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már a kilátásért megérte! Megérte de csak azért IS. :)
Olyan volt a völgy, mintha lent egy másik világ lenne. Full ködben volt. És nagyon szép volt.
Szerettem, hogy néha egyedül sétálhattam a gondolataimmal. És rájöttem arra vele kapcsolatban, hogy nem értem őt. Tehát semmit nem értek. Tehát nem tudok semmit. Aztán este fény derült RÁ. És... nagyon kéne utáljam, de nem megy. Még "forró az egész"- vagymi.
Tetszett, hogy incselkedhettem. Hogy komoly lehettem. Hogy kacaghattam. Hogy elmélyülhettem. Hogy leéghettem. Hogy megdöbbenhettem. Hogy ellenszenvet is érezhettem.
A végén aztán az elmélyült beszélgetésem után a nagyfőnökkel már nem volt olyan jó kedvem. visszatért a régi nyugodtság- semmi- lehangoltság, amit lent éreztem egy ideje. lehet csak éreztem, hogy visszajutok. :P
Aztán olyan szép volt a város. :)
Sokáig tudtam volna nézni. de részleteiben nem érdekelt csak úgy egyben. gyönyörű!
aztán hazafele arra gondoltam, hogy lentről milyen csúf a köd...

'rzés.

azt kéne, hogy mondjam, hogy zavar, hogy nem én találtam ki. de nem. örülök hogy én találtam meg! :) :
"Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi."

Total eclipse of the heart -Bonnie Tyler-

még sosem éreztem ilyet mikor a gitárt a kezembe vettem.
először esett meg velem, hogy kiénekelhettem az érzéseimet.
kiénekeltem mindazt a sokat ami bennem volt.
és most...
most qva jó érzés!
:)

:|

csak ne folytogatná úgy a torkom mikor tudom, hogy nem lehet...

reinkarnáció.

megy nekem ez, hogy ne éljem bele magam! :)
így könnyű most tiszta minden.
már csak azon gondolkodtam, hogy akkor vajon velem van a baj, hogy kétszer egymás után is ugyanaz történik velem?
nem biztos, hogy mindkettő úgy fog végződni, de megvan az esély rá. nagyon meg van. :)
és jó így, hogy most üres.
majd ha szembesülök vele, lehet, hogy fog fájni.
azt hiszem haragudnom kéne rá, minden normális ember ezt tenné a helyemben, de én nem érzem úgy, hogy ezt kellene tennem.
nincs amiért haragudjak, mert a történtekért én is ugyanúgy hibás vagyok.
de megtettem és nem bántam meg mielőtt megbántam volna, hogy nem tettem meg és volt egy gyönyörű szép tapasztalatom, egy újabb- de ezt kimondva fáj-, talán... mert tudom, hogy nem tartott huzamosabb ideig.
persze tarthat még, minden lehet, de inkább nem reménykedek, igaza van, hogy ne éljem bele a magam, megvan az esély rá, hogy ennyiben maradunk és akkor megint hagy bennem egy csomó kérdést és főleg megint megtapasztalom azt, hogy mi a baj velem?
mert ha ez így történik abból csakis az következhet, hogy velem van a baj.
mondjuk nincs amiért két különböző embert összekössek, mert másképp cselekszik mindkettő, de fiúk és gondolkozhatnak egyformán, úgyhogy nem tudom szétválasztani.
így nem fáj annyira. :)
aztán miután elmúlt majd újra kibírok egyenesedni és tovább menni. nem tör össze, csak belémkarmol. aztán szerzek egy pár sebet, egy pár vérzik, van amelyik csak bepirosodik. van amelyik hosszam gyógyul, van amelyik pár nap alatt begyógyul, de van köztük olyan is, amelyik sosem gyógyul be. és is okozhattam. más is okozhatta.
ez ilyen. csak azzal a különbséggel, hogy én fel tudok állni. tudok szeretné újra és újra és ezt akarom csinálni még ha egyesek nem is értik meg.
szeretek segiteni.
akarok segiteni.
képes vagyok segiteni.

"És nem volt nehéz."

Ma pesztráltam. :)
Olyan rég pesztráltam utoljára, pedig úúúgy szeretek. :)
Közben figyeltem a kicsilányt.
Nem tudom az édesanyja mennyiszer szokta felvenni de nagyon nézelődött, mondjuk ezzel nem magyarázhatom, hiszen akárhányszor veszik fel mindig új lesz még neki. :)

Jó volt. Mert kicsit ki tudtam lépni a hétköznapokból, mindenből, elfelejteni az elvárásokat, a sulit, a jegyeket, őt.
de... az a baj, hogy aztán ő is eszembe jutott, mert ő is szereti a gyerekeket.
de. aztán jó volt. :) megpusziltam a fejecskéjét és teljes mértékben ráfigyeltem. és nem volt nehéz! :)

"Oly távol vagy tőlem
És mégis közel
Nem érthetlek téged
S nem érhetlek el
(...) A szívem felel."

Józan valóság.- képzelt igazság.

Sokszor annyi pangás van az életemben. és... azt hiszem, hogy ezért én vagyok a hibás. :)
És azt is hiszem, hogy ez főleg azért van, mert a bennem lakozó kérdésekre nem merem feltenni a választ.
szeretem a barátaimat, de néha félek, hogy elegük van abból, hogy folyton kérdezősködöm/mondok/ott vagyok. egyszóval belőlem. ezért inkább megóvom őket a fölösleges rágódásaimtól- ha tudom, hogy fölösleges miért csinálom?!- és nem kérdezek/ mondok semmit.
De tényleg. tisztában vagyok vele, hogy ebből a szempontból nagyon kellene változtassak az életfelfogásomon, ki kéne vonni belőle azt a sok örlődést, magát a gondolkodást, nem úgy maga a gondolkozás szintjén hanem az ellengondolkodás szintjén. "a saját magam elleniben". még én magam sem tudom megóvni magam mindentől. :) és nem is kell. ez ííííígy jó! csak ezt a józan gondolkodásommal is el kéne - jobban mondva el kell- fogadtassam.
akkor leonthatom a világom egy részét- a védekezővilágomét- és merhetek élni. akkor már nem csak remélhetek és szerethetek, hanem hihetek is.

és... olyan kevés ideje ismerem Őt. de... miért forog a világ máris körülötte?

smile.

Azt hiszem ilyen a felhőtlen boldogság.
vagy ez egy vállfaja.
minden esetre nagyon felcsigázó.
most bármire- sokmindenre - csak mosolyogni tudnék. azt hiszem...

dot.

"Szeretném elveszíteni az uralmat a szívem fölött"

titkok.

Miért van az, hogy a 8 éves kistesóm fogyni akar?
Miért van az, hogy a makacsságom erősebb az érzéseimnél?
Miért van az, hogy percenként váltakozik a hangulatom?
És mostanában miért a negatív van tulsúlyban?
Miért látszanak rajtam az érzéseim?
Miért fáradt a szemem, ha rossz kedvem van? És miért csillog ha boldog vagyok?
Miért nem írt ma nekem smst? És akkor most igazából mi is van? Ki is hazudik kinek?
Miért gondolkodom folyton? És miért nem hagyom, hogy sodorjon az ár? Nem punyhadni. Sodorjon.
Miért nem merem konkrétan kimondani?
És mi lesz holnap...?
Áhh. :) Majd holnap! :)

értsd meg.

boldogvagyokésmégsemvagyokboldog.

"Szüntelenül működik bennem egy elképzelt világ, és az a fontosabb. Ez az élet itt szürke, vacak és ostoba!... Nem tudom, van-e másik... Biztosan van, mert én állandóan abban járok."

:)

Ott fent valakik összebeszéltek. :)
ekkora összhangot. szép. és annyira jóleső érzés!
"kimegyek és táncolok a hóban" ugyanakkor sírnék.
furcsa. nem?
:)

Ódákat szeretnék írni erről az érzésről! de úgy érzem ha leírnám már nem is lenne olyan szép. kimondhatatlan érzés. bárcsak.... bárcsak örökké érezhetném..... :)

határozás.

Elterveztem! Ha hozzám ér: egyik kezemmel az övemet kapcsolom ki, ami fogva tartott a helyett, hogy biztonságot adna. a másik kezemmel meg az ernyő után nyúlok a földre és kap egy vizes kupán vágást.

tömleg.

annyi kérdés van sokszor bennem... és a válaszok valahogy menekülnek előlem. s mégis úgy érzem, hogy sokmindent kellene csináljak, de ahhoz sok felé kellene szakadjak. szeretnék inkább kapkodni és mindennek nekifogni, de inkább maradok a helyemen és mérlegelek az most ésszerűbbnek tűnik. az érzéseim- és én magam- is változtak úgy érzem, valahogy sokkal összetettebbek és bonyolultabbak lettek számomra is.
néha úgy érzem, hogy nagy kérdésekre a válaszok itt vannak bennem, de nem tudom kicsalogatni őket, mert van előttük egy soha le nem dönthető fal, amin sehol sincsen rés.
és nem is mardos belülről csak hagy maga után egy olyan űrt és lehangoltságot. miért történik velem mindez?
néha meg... mintha minden ember terhe az én vállamat nyomná és én vinném helyettük a terhet, ami egyre jobban préseli össze a mellkasomat. és nem tudok változtatni- vagy csak nem akarok?!- ezen a helyzeten.
és miért változik olyan gyorsan a hangulatom? miért elég neki akárcsak egy szó is, hogy végletekbe essen? egyik végletből a másikba. és ha olyan könnyű beleesni mindig kimászni belőle miért nem könnyű? ott miért ragad be az ajtó? miért akarom feltépni akkor ha mégsem akarom?!

Azt hiszem én és az érzéseim, szóval olyan vagyok mint a hópehely. néha vagyok, csak úgy. néha nem is vagyok, de tudják, hogy létezem, még ha nem is akarnak észre venni. néha nagy erőbedobással, megsokszorozott erővel robbanok bele valamibe. van, hogy eltűnök a semmiben. van, hogy kitöltöm azt. van, hogy bántanak és elfogyok, és van, hogy ezerféle pompámban tündöklöm.