headshot.

ma. :)

rileksz.

átfilmesítve.

Elmentünk volna regényhősöknek. Rólunk szólt volna az egész. Te az egyik főszereplő és én a másik. Igazán szép regény lett volna, nem annyira romantikus, mert nem vagyok oda a romantikáért. Vagyis. Nem is lett volna, mert volt. Volt egy pár hónapig tartó regény. Nem sci-fi, nem is akció vagy ilyesmi. Ezek az igazán kis szimpatikus regények, amit mindenki szívesen olvas, mert ő is úgy igazán bele tudja magát élni abba a szerelembe, ami a főhősök között van és arra vágyik, hogy bárcsak az ő élete ilyen csodálatos lenne, hogy megtalálja ezt a főhőst. Az ő főhősét.
Én is megtaláltam a főhősömet. Nem tudom, hogy ő az életem vagy a regényem főhőse, de örülök, hogy ez alatt a rövid idő alatt fontos szerepet játszott az életemben. Be kellett látnom, hogy valamit újrakezdeni nem ugyanaz mint folytatni azt a dolgot. És mi - én - nem tudtam folytatni és mégis belementem, de ott már az érzések nem volt elég. És ezzel én okoztam fájdalmat, beismerem. Nincs mit szépíteni az egészet, a szép már elmúlt és fantasztikusan szép volt, káprázatosan. De az ajtót becsuktuk és lehet, hogy még ki fogjuk nyitni, de feltépni már sosem fogjuk.



Viszont az ajtón kívül egy nagyon mély csúszda várt, amit nem lehetett előre látni. A messzeségbe lehetett csak tekinteni, lenézni nem. És így az ember, amikor kilépett az ajtón máris kezdetét vette a lefele utazás és nem tudott észbe kapni, nem tudta belátni, hogy az amit látott, azt a sok szép, az álmok a messzeségben az csak egy illúzió volt, amit a főhősnője táplált bele a kislábujján keresztül és nem volt képes elszakítani ezt a köteléket. Átlátták mindketten, csak nem voltak képesek kilépni belőle. A csúszda végén már nem a főhős és a főhősnő voltak. Már egy szappanopera főszereplői voltak, és ebből a vesztegzárból egyszerűen lehetetlen volt szabadulni. Nem volt más szereplő, csak ők ketten, de képesek voltak arra, hogy mindegyiket saját maguk testesítsék meg különböző helyzetekben a hárpiától a reményvesztett szerelmesig.
Ebben a kapcsolatban már nem lehetett sok szépet találni, sokat veszekedtek, többet mint a filmekben szokás és nem a barátaikat marták el maguk mellől hanem egymást. Ezt már a nézők sem nézték olyan szívesen, mint amilyen hévvel olvasták a fent említett regényt. Olyan méreg került a szervezetükbe, amit kemény kínok által lehet csak kiirtani. Végül sikerült nekik kiirtani, de voltak méregtartalékok a szervezetük eldugott zugaiban, ahol sikerült megbújniuk és az utolsó végső csatában fel is oldódtak. Én is bocsánatot kértem tőle, ő is tőlem. Bár részemről az indulatok még túl hevesek voltak ahhoz, hogy őszintének tűnjön. Ettől eltekintve az volt. Minden őszinte volt.

Nem tudok én sem haragudni rá. Szeretettel tudok csak visszagondolni rá.

DE igen. Ennek a sorozatnak is vége szakadt. Voltak akik örültek neki, voltak akik nem. De a nézők véleményére sem a rendező sem a két főszereplő nem volt hajlandó lefogadni. Meghallgatták, de nem fogadták el. Mert senki nem tudta azt, hogy mit éltek ők ketten meg, bárki támadhatott akárhonnan.

Virágtól.

"Minden csak a pillanatban igaz, valódi. Később már csak emlék, álom, vagy vágy, azután, hogy ismét megtörténjen. Már nem is gondolkodok rajta."

mindenkinek másképp igaz. nekem most ez így igaz.

pörty.

ő ragyog.

beragyog.

úúúúúgy szeretnék olvasni valami könyvet, egy olyan Reni-félét talán újra. annyira más világokat teremt az az írónő. a másikat már befejeztem... azért néha gondolok a felemás színű- szemű lányra, aki folyton csipkelődött a felettesével és ugyanúgy voltak mindketten. de végül a nő lépett. lépett? elnézést, kezdeményezett. nos, azt hiszem ez az a dolog, amit én sosem tennék meg. az a férfiak dolga. :) és ezzel nyugtáztam is mindent.

mondjuk. másfélét is szívesen olvasok. azt hiszem holnap megrohamozom a könyvespolcot a nagyszobában! de előtte kellene kezdjek valamit a portofoliuval, mert ha így haladok nem leszek kész vele jövőhétre. úgyhogy az is rám vár, hogy elővájjam a stóc füzet alól.

megint sütött a nap és olyan messze értek a sugarai, hogy az összes felhőt elűzték az égboltról. úgy érzetem magam, mint nyáron, amikor olyan jó napozó idő van... :) alkalmazkodtam is hirtelen és derék középig feltűrten a toppom és kimentem "focizni" a húgommal. aztán úgy gondoltam kicsit jobban összebarátkozom a kutyánkkal. nem a hisztisebbikkel, a normálisabbal.

átlagos volt. de van egy új sorozat, ami kezdett érdekelni, főleg mert az álmokon van a lényeg: A médium. és a nő az álmaival segít. tiszta jó.

áhh....

ja...

Tudom. érzem, hogy a szívem mélyén elásnám a csatabárdot, de nem lennék képes arra, hogy én mondjam ezt meg.
először is, mert túl makacs vagyok.
másodszor, mert elsőre úgysem ismernék be semmit, még ha az érzéseim ellen is kellene vallanom.
harmadszor meg mert félnék, hogy már nem gondoljuk ugyanúgy.
Nincsenek kétségeim. már csak az érzések maradtak. és annak ellenére, hogy tudom, hogy a szívem mit szeretne nem vagyok képes megtenni. én elsőre nem.

jujjdeszép.

Tt.

diziz de lájf.

olyan gyönyörűségesen szépen éreztem magam tegnap. egyetlen pillanatot kivéve. "szájbergyerek kérjél bocsánatot". de a legeslegszebb az a busz előtt volt. amikor letelepedtem a fotelba és Zsombira néztem, és ő biccentett és én elkezdtem. és velem énekelte az a pár velem szemben ülő mosolygó leányzó. és szerettem volna még maradni és énekelni Zsombival. mármint, hogy ő zenél én meg éneklek. :)
a szívem egy részét hagytam ott, mikor el kellett jöjjek, de a másik részét vittem a többi számomra fontos emberekhez, akik ugyanúgy várták. és mikor egyik részem sem volt meg, a lelkemnek semmi baja sem volt. mintha a szívem regenerálódott volna készen arra, hogy újra darabokra szakadjon, hogy tálcán kínálhassam bárkinek, akinek szüksége van rá. csak sajnos a testem cserben hagyott... hiába a hívogató zene, az előttem szambázó testek, a melegvizespalack, a kályha. nem bírtam tovább.
és az estének ez a második fele is nagyon érdekes volt. még meg is tudtam lepődni. és irtó kellemes meglepetés volt. nem gondoltam volna soha, hogy aki folyton csipkelődik és én is visszacsípem még akár törődést is mutathat irányomban. és akiről azt hittem, hogy ismerem és kedvelem, rájöttem, hogy nagyon taszít a viselkedése. és azt éreztem, hogy basszus!? vedd már észre, hogy nem egyedül vagy a világon, és kicsit figyelj oda másnak is az érzéseire!? szerencsére nem róla van szó. és hülyeség ez a nemtudommilyen komplexus. miért baj az, ha mással is törődünk, nem csak magunkkal? oké, törődj magaddal is, de ne légy elfoglalva tőle. ;)

és annyira lelkiismeret furdalásom volt... még talán most is az van. nem akartam eljönni. de azt hiszem csak gyötrődtem volna, ha maradok. sajnálom, nem tudom neked rosszul esett-e... nekem rosszul esett ott hagyni. nagyon rosszul...

zongora. :x

"hol egymást találjuk"

sajnos ha mindig azt mondanám, hogy ez volt életem legjobb próbája túl sablonos lenne. most sem azt mondom, hogy maradjon meg az egyedisége.
ooooolyan vagány volt átélni azt a hangulatot. "érezd a ritmust!" és azt az érzést, amit a zene ad.
ma d.e. azt hallottam pár embertől, hogy nem vagányak a szövegek. de nekem tetszik. főleg amit én mondok! :D azoknak is ugyanúgy van mondanivalójuk és a gesztusokkal teletűzdelve még nagyobb nyomatékot adnak. olyan vagány lesz! alig várom a holnap estét! :)

" ha túl sok volt a dráma..."

Ha nem érdekelné, ezt sem olvasná el, de tudom, hogy elfogja. :)

Befor:
"és a szorongás úgy elővesz"
azt hiszem akkor izgultam így utoljára, mikor legelőször készültem arra, hogy injekciót fogok kapni... félreértés ne essék nem tuningolom magam, vagyis PRÓBÁLOM nem tuningolni magam, hisz nem az a célom, hogy indulatosan fogjak bele az egészbe.
nem tudom mi fog kisülni az egészből, de fantáziálni sem szeretnék róla, mert akkor eleve eltervezek valamit, és nem szeretném ezt tenni.
félek tőle, esküszöm... de azt tudom, hogy ha netalántán veszekedésbe torkollana az egész és látom, hogy a szentnek sem ért meg én ott fogom hagyni. nem akarom magam fölöslegesen gyötörni.

After:
" nem kellessz, nem kellessz, nem kellessz már.."
nem is voltam mérges. az elején, az elején még talán az voltam, de aztán rájöttem, hogy nincs értelme. láttam, hogy nincs. úgy érzem ez az utolsó időszak kellett arra, hogy ráébresszen arra, hogy teljesen másképp gondolkodunk és hogy teljesen különböző dolgok fontosak, amiknek sokszor nincs is közük egymáshoz. és ha ismer, és tudta. örüljön neki. :) most mit csináljak. és tudom azt, hogy mit hibáztam, és tudom, hogy ez után mikre kell figyeljek.
rájöttem, hogy semmivel sem különbözik hosszúlábtól, pont olyan mint ő, az összes hosszúlábu ilyen.
szerintem nem megoldás az egymásra mutogatás.
azt hittem szemberöhögöm. de türtőztettem magam. végig ezt éreztem. vicces volt amit előadott és ahogy előadta amit mondott. élvezem a magabiztos külsejét, amit nekem mutat és mást megrohamoz a kérdéseivel.
de arra bár jó volt a beszélgetés, hogy végleg meggyőződjek arról, hogy jól döntöttem. ez mondjuk nem is volt kérdés... ettől eltekintve az érzéseim nem változtak. de lehet nem is felé irányult, hanem affelé, akit régebb ismertem, pár hónapja.

Ne kérdezz csak hallgasd.

Dobbal nem lehet verebet fogni.

Zutty.

"Zutty hallgatott. Egyik abszurd karcolatára gondolt, melynek hőse egy futballkapus, aki hősiesen véd, de egyszercsak hátratekint, és látja: nincs is kapu mögötte... Közben érezte, hogy Mari kétszeresen ferdít: egyrészt Sanyi ködös, "hülye"- kiáltásokkal telitűzdelt, rendkívül szubjektív előadásából ismerheti csak a dolgot, másrészt a hite szerint pártos szellemű riportsorozatával történtek miatti dühe is dolgozik benne. Ó, hogy ő SOHASEM veszítheti el józanságát, neki mindig tárgyilagosnak KELL LENNIE, mindent kiegyensúlyozottan, az egész összefüggésében KELL látnia! Hogy neki tovább KELL szaladnia akkor is, ha a száguldó jatagán levágja a fejét!..."

=))

fura. teccik. de. fura. :P

esély.

Csak kislánynak éreztem magam, de nem hagytam kitörni, bennem őrjöngött tovább, de aztán a fejére koppintottam és megmondtam neki, hogy tudom, hogy ő is szeretne énekelni és azt is tudom, hogy nyűgös, de el kell ismernie, hogy vannak nála nagyobb őstehetségek és annyi mindent csinál így is. Láttam rajta és a tekintete azóta is fáj, ha rágondolok, láttam, hogy összetörtem a világát. de hadd én előbb, mint más teljesen le is rombolja.
de megnyugtattam, hogy egy kis részt ő is kap majd belőle, az egészből, és igen, énekelhet! de csak egyet!

most.

Akita.

Az Akita a szamurájok kutyája volt, japánban az egészség és a jólét jelképe.
Csak akkor ugat, ha jó oka van rá. Természeténél fogva védi az otthont, nem is szabad kiképeztetni házőrzésre! Akiket vendégként üdvözöl, amikor a gazda otthon van, nem biztos, hogy szívesen lát, amikor nincs otthon senki. A kaput érdemes mindig zárva tartani.
Póráz nélkül csak védett, zárt területen szabad sétáltatni, a helyi törvények, eb-rendelet betartásával. Azonos nemű kutyákkal szemben az Akiták agresszívek lehetnek, viszont ellentétes nemű kutyákkal általában békésen élnek együtt, bár némely Akiták egyetlen kutyaként szeretnek élni.
Ha valaki több állatot, kutyát tart, biztosítson az Akita számára külön etető - és esetleg itató - edényt. Ügyelni kell, hogy amíg az Akita nem fogyasztja el az ételét, más állat, gyerek, vagy idegen ne mehessen a közelébe.
Azok az Akiták, amelyek nem gyerekek közelében nőttek fel, nem mindig tűrik meg azokat. Szeretik a gazdi saját gyerekeit, de idegen gyerekekkel szemben bizalmatlanok. Nem ildomos Akitát egyedül, felügyelet nélkül hagyni gyerekkel, még akkor sem, ha látszólag minden gyereket szeret. Az Akiták nem szeretik, ha cukkolják őket. Egyes gyerekek - és felnőttek - nem bánnak kedvesen az állatokkal, őket távol kell tartani az Akitától, melynek nagy mérete és vadász ösztöne veszélyeztetheti a biztonságukat.
Az Akitával nem érdemes farkas-szemet nézni, kiváltképp, ha az ember feje nincs magasabban, mint az Akita szeme. Idegenek ne öleljék meg, ne bizalmaskodjanak vele, e helyzetek agresszivitást válthatnak ki az Akitából.
A gazda családja számára az ő falkája! Időnként kihívást jelenthet a gazdának a vezető szerep megtartása. A fegyelmezés - nem verés! - formája a renitens viselkedés észlelése után azonnali, határozott tarkórázás, de gyakran elég az erőteljes szóbeli tiltó parancs is.
Az Akitát engedelmességre a gazdának kell megtanítani és nem szabad kiképző iskolába küldeni! Az engedelmességre nevelés erős összetartozást eredményez az Akitával. Nem szabad elfelejteni, hogy az Akiták rendkívül intelligensek, és mivel gyorsan tanulnak, hamar kezdenek el unatkozni is. Hatásosabbak a rövid kiképzési periódusok. Az Akiták rendkívül makacsak, és amikor már unják a gyakoroltatni kívánt mozdulatsorokat, némelykor egyszerűen elsétálnak. Ha valamelyik kiképzési módszer nem válik be, érdemes kipróbálni egy újabbat, olyat, amely legjobban illik a temperamentumához.
Az Akiták is kutyák, így ők sem rendelkeznek olyan rövid távú memóriával, mint az ember. Nem szabad órákkal a csínytevést követően fegyelmezni, mert nem képes kapcsolatba hozni a fegyelmezést azzal az incidenssel, amely esetleg jóval korábban történt. A fegyelmezéskor nem szabad a gazdának magához hívni a kutyát, mert ez arra ösztönzi, hogy a későbbiekben ne menjen a gazdihoz, ha hívja. Fegyelmezés során ne használja a kutya nevét! Arra kell törekedni, hogy az Akita a hívó-nevét a szeretettel, törődéssel, ne pedig a büntetéssel hozza kapcsolatba. A "gyere" parancs nagyon fontos, és egy napon életmentő lehet a kutya számára. Amikor az Akita gazdája hívó szavára a gazdájához megy, mindig szeretettel meg kell jutalmazni, dicsérni.
Az Akiták egyes alkalmakkor beszélnek! Olykor csak saját maguk szórakoztatására moroghatnak, motyoghatnak. Sok Akita "woo"-zik, amikor üdvözli gazdáját, vagy másokat, akiket szeret. Ezt az eleinte szokatlan hangot nem szabad morgásnak vélni, bár nem is hangzik ijesztően. Az Akita "woo"-ja kedves, aranyos megnyilvánulása hűségének, szeretetének. A legtöbb Akita szívesen cipel tárgyakat a szájában, ideértve a gazda kezét és csuklóját is. Csuklóján fogva vezeti a gazdit a kapuhoz, hogy sétálni menjenek, vagy a kekszes szekrényhez egy kis nassolás reményében.
Az Akiták rendkívül családcentrikusak és nem boldogok, ha családjuktól elkülönülten élnek. Ha egyedül marad a kertben, hiányozni fog egy társ és az unalom negatív magatartást eredményezhet.

Előnyei

* Erős és bátor
* Könnyen képezhető
* Elsőrangú házőrző
* Sokoldalú vadász és apportőr
* Jó temperamentumú
* Intelligens
* Nagyon hűséges, de csak gazdájához
* Feleslegesen nem ugat

lehangol(T).

vízhólyagos lett a kezem.
és ma havazott, amíg mi irtottuk a pimpót s a szúrós hecserlit az erdőn. és nem csiripeltek a madarak... helyette paint ball golyók záporoztak a túloldalon.

furcsamód tegnap a meccsek nem mérgesítettek fel, lehet mert eleve elfogadtam, hogy nekünk nincs esélyünk a heti egy órás edzésekkel és a gyatra létszámmal- mármint edzésen. még azt is megkockáztatom, hogy ez a csapat így együtt sosem fog funkcionálni, vannak emberek, akik össze vannak szokva, de van olyan is, akikkel sosem lehet ezt tenni. + miután kiütötték az összes átlövőnket meg voltunk halva- amíg fel nem fedeztük, hogy van beállósunk is.

fáj a bal kezem.

Ve'gre.

Végre tudok őszintén mosolyogni. őszintén. annélkül, hogy valami kétely merülne fel bennem. azt hiszem más hiányzott. és ehhez kellett az, hogy ne csak gondolkozzak, hanem halljam őt beszélni.

hagy'á'má!!

miért tudja mindenki más nálam jobban, hogy én mit akarok, basszus!?
pontosítok:
miért akarja mindenki megmondani nekem, hogy mi a helyes döntés?!

ismét WTF.

gyurma.

visszamenőleg elképesztő.

jó avagy rossz döntések sorozata? ha ne az érzelmeimre, akkor mire hallgassak, ha az eszem nem tudja mi van vele? miért hullámzik még mindig?! viszont szerintem lassan elválik, hogy ez volt-e a helyes döntés. csak… le kell nyugodjanak a bennem élő tűzhányók. de ezek nem veszélyes tűzhányók csak bizonytalanok. de milyen az már, hogy én mindig biztos vagyok magamban? dehogy vagyok én mindig biztos magamban! bennem is van sok dolog vagy sok döntés, amit sokszor megkérdőjelezek. és ez szerintem természetes is. és közel sem állok olyasmihez, hogy tudok mindent. püff neki. de legalább akkor tudom, hogy hányadán állunk és hogy miként vélekedik dolgokról, még ha nem is tud megemészteni belőlük párat. abban bár segített, hogy mire figyeljek oda ez után.

ez a hétvége olyan volt, mintha az egész rólam szólna, de olyan szinten, hogy valaki vagy rá vezetett vagy megállapította azt, hogy milyen vagyok én. sokszor igazán apró dolgokon tudok el- vagy kibukni. ez a „teszt” jó volt arra, hogy megtudjam a srácoknál meddig mehetek el, meddig bírják és mikor lépik fel a makacsságuk a bűntudatuk fölé. úgyhogy egy új oldalukat ismerhettem meg olyan szinten is, hogy én milyen szerepet játszok az ő életükben pia nélkül.

azt hiszem, hogy ha ez az egész nem így alakult volna akkor lett volna benne hazugság! de így korrektül el volt minden intézve és mindent megbeszéltek azok is akiknek konfliktusuk volt egymással, de olyanok is beleszóltak akiknek nem. és így volt a fasza!  tetszett az összes beszélgetés, meg a játék, a közvetlenségük. ha így első ránézésre nem is változott semmi, de szerintem a kapuk megnyíltak a másik fele és érezni lehet. volt egy beszélgetés, ami különösen tetszett és ideje volt végre megejteni. most már az én szívemben is nyugodtág van és maszk nélkül tudok őszintén mosolyogva felé fordulni. látszólag itt sem változott semmi, de bennem már nyugodtság van.

úgy érzem, mintha sok hónapi feszültség távozott volna belőlem a szombati éjszaka alatt. bár… ezt a mutatót nem lehet a zsebkendők arányával egyeztetni. de sebaj  nem esett rosszul az egész, hiányzott már, mert sokszor folytottam magamba. ez nem fájt. az fájt, amit láttam. az fájt, ahogy a BARÁTNŐK viselkednek egymással. az fájt, ahogy ordítottak egymásra. az fájt, hogy megbántották egymást. nagyon megbántották…és még az is fát kétszer, hogy volt, aki ezen nem is akart változtatni. azt hiszem… sokszor be kell látni, hogy nem nekünk van igazunk, még akkor is ha igazából nekünk van. tudom, hogy ez így hülyén hangzik, pláne az én szájamból, de bármilyen furán hangzik néha még én is képes vagyok erre. és hihetetlen jó, hogy nem okoztam valakinek még egy újabb tüskét.

úgy érzem, hogy most van időm egy olyan emberrel foglalkoznom, aki fontos nekem, aki egy nagyon nagyon jó barátom és sokszor elhanyagoltam… próbálok több időt tölteni vele, még ha.. csak telefonon is. annyit már érzek belőle, hogy hiányzott már, hogy valaki másképp lássa a dolgokat. és irtó jó újra vitázni valamiről!

„- Mi leszel ha nagy leszel?
- POM(köpködés) PI(köpködés)ER!”

nemtudom. én ezt érzem. és így bár elmondhatom. ha másképp nem.

Nem lehet valakit önző módon kisajátítani!?

ha átgondolod lehet, hogy nem is olyan súlyos. de... szerintem fontosabb az hogy magadba nézz, és félre tedd a saját igényeidet.

néha úgy érzem, hogy fölöslegesen mondom el, hogy én hogyan látom, mert nincs ez meghallgatva. egyik fülön be a másikon ki. hiába kéri a véleményem, mert úgysem ér az semmit. hajtja azt, amitől retteg és a többi kapu bezáródik, elfelejti, hogy nem egyedül van.

ha valakit szeretsz nem magadhoz akarod láncolni akarata ellenére, hanem képes vagy elengedni. szerintemmm.